SZENIOR SZÉKJÓGA

 

A hatha jógának számos különféle irányzata van. Vannak könnyed, nyújtózós, relaxálós, ellazítós, dinamikus, zúzós, izzasztós, stb változatai, tehát szinte mindenki megtalálhatja azt az óratípust, mely megfelel az igényeinek. Egyvalami azonban közös a legtöbb órában. Az, hogy a gyakorlás során általában számos alkalommal kell a talajra lemenni és onnan felállni. Ez pedig sok embernek már nem vagy csak nehezen megy. A szenior székjóga kimondottan nekik lett megalkotva. A székjóga-órán a gyakorlatokat kizárólag székben ülve, vagy a szék mellett állva, a széket támasztékként használva végezzük. Ezeken az órákon nem az a cél, hogy olyasmivel küzdjünk, ami már komoly akadályokba ütközik, hanem az, hogy kellemesen átmozgassuk az egész testet, és apránként visszanyerjünk testünk korábbi rugalmasságából és erejéből annyit, amennyit még lehet, illetve, hogy legalább a jelenlegi állapotot stabilizáljuk. És ha mindez ráadásul kellemes társaságban, egy kortársaink alkotta közösségben zajlik, akkor valóban igazi testi-lelki felüdülést jelenthet az a 60 perc, melyet erre szánunk. A székjóga órára természetesen nem csak azokat várjuk, akik koruknál fogva érzik úgy, hogy számukra ez a mozgásforma felelne meg leginkább, hanem azokat is, akik bármely más okból kifolyólag kénytelenek lemondani a más csoportos órák nyújtotta előnyökről.

Kövess minket
  • facebook-square
Cím

Budapest 3. kerület

Óbuda: 1033

Laktanya u. 4. (Feelwell Centrum)


Békásmegyer: 1037

Madzsar József utca 4

Elhelyezkedés

© 2023 by PILATES STUDIO. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now